Még a leglelkesebb és alaposabb fogmosók ajtaján is becsöngethet a fogszuvasodás – ennek a csengőnek a dallama azonban nem kedves a füleinknek.
A fogak mély barázdái, a fogközök (különösen torlódott fogazat esetén!) parkettjén a fogkefe sörtéi sem keringőznek olyan elegánsan, így ezek a területek fokozottan ki vannak téve a fogszuvasodás kockázatának. A fogszuvasodás pedig olyan zenemű, melynek utolsó tételében már a fájdalom kottájából játszanak a zenészek, erre pedig biztosan nem szeretnénk jegyet váltani.
Miért fontos a fogszuvasodás kezelése?
A fogszuvasodás progresszív folyamat, tehát nem fordítható vissza, már csak a kialakult következményeket kezelhetjük, és a fog további állapotromlását akadályozhatjuk meg – ez azonban rendkívül fontos! Amíg a fogszuvasodás csak a fog koronai részének legkülső, zománccal borított részét érinti, addig jellemzően a tünetek sem súlyosak, és kimerülnek némi fogérzékenységben.
Amikor már a fogzománc alatti, lényegesen kevésbé ellenálló dentinszövet is érintett lesz, már egyre gyakoribb vendég lesz a nyilalló fájdalom bizonyos hatásokra (édesség, hideg italok/ételek fogyasztásakor). Ha pedig a szuvasodás még mélyebbre terjed, megnyílhat az úgynevezett pulpakamra, mely a fogban található idegeket, és a tápanyagellátásáért felelős vérereket tartalmazza. Ez már rendszerint igen erős, lüktető fájdalommal, arcduzzanattal, és akár genny ürülésével is együtt járhat, és csak a gyökérkezelés jelent enyhülést a tünetekre, annak az árán, hogy a fogat -annak megmentése érdekében- élettelenné tesszük. A gyökérkezelés és a fog helyreállítása több időpontból álló, összetett kezeléssorozat, a jó hír azonban az, hogy ezen nem feltétlenül szükséges átesnünk! A gyökérkezelés indokló állapotot ugyanis könnyen megelőzhetjük!
A megelőzés eszköze a korai felismerés, valamint a hatékony terápia, jelen esetben egy esztétikus, láthatatlan fogtömés elkészítése. Fogtömésről természetesen mindenki hallott már, a láthatatlan fogtömés azonban lényegesen többet jelent a fogszuvasodás megfékezésénél.
Láthatatlan fogtömés – miben más, mint a hagyományos?
Kezdjük a nyilvánvalóval! A láthatatlan fogtömések olyan módon pótolják az elveszett foganyagot, hogy szabad szemmel gyakorlatilag felfedezhetetlenek, még a szakértő szemeknek is. Ezt az esztétikai hatást úgy érhetjük el, ha többféle, úgynevezett „kaméleon-hatást” kiváltó tömőanyagot rétegzünk egymásra. Rendelőnkben a japán Tokuyama Dental által gyártott kompozit anyagot használjuk erre a célra.
Egy fog külleme meglehetősen komplex: többféle színárnyalatból, illetve az egyes szövetrétegek eltérő fényáteresztő képességének egyedi hatásából adódik össze. A láthatatlan tömések készítésekor tehát igen gondosan kell megválasztanunk a felhasznált anyagokat árnyalatuk és fényáteresztő tulajdonságaik alapján, hogy az összhatás olyan harmonikus legyen, mint egy szimfonikus darabban az egyes szólamok összecsengése.
Íme két esetünk. Az elsőn a kismetsző fogat restauráltuk láthatatlan töméssel. A másodikon az őrlőfog kapott gyönyörű és strapabíró anatómikus, láthatatlan tömést.
Láthatatlan fogtömés – az esztétikán túl
A láthatatlan fogtömések nem csupán a színhatásban különlegesek, hanem kidolgozottságukban is. A rágófelszínek csücskeit és barázdáit olyan módon alakítjuk ki, hogy azok rágáskor/harapáskor ideális tehereloszlást biztosítsanak. Ez egy igen precíz művelet, hiszen már tizedmiliméternyi eltérések is vezethetnek egyes fogak, vagy az állkapocsízület túlterhelődéséhez hosszú távon. A túlterhelt ízület kattogni kezdhet, és lokális vagy kisugárzó fájdalmat okozhat a páciensnek. A kellemetlenségeket pedig a szervezet úgy igyekszik kompenzálni, hogy helytelen rágási szokásokat alakít ki, mely a fogazat többi részére is hátrányosan hat.
Jól látható tehát, hogy akár egyetlen fog, helytelenül elkészített tömése a teljes rágóapparátusra negatív hatással lehet, ezért rendkívül fontos, hogy ezt a kezelést is a lehető legnagyobb precizitással végezzük el!
A láthatatlan fogtömések elkészítése ugyan valamivel több időt vesz igénybe, mint a hagyományosaké, de ezt nyugodt környezetben, kedvenc zenéjük hallgatásával tölthetik pácienseink! Várjuk Önt is rendelőnkben!